’There’s no greater joy than the endlessly changing horizon!’

Tibor barátunk a 2017-es év eleje óta rendszeresen járt be hozzánk, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Sokat kóstolt, kertészmérnökként képben volt a teanövény történetével is és a tea hatásokat is kiválóan érezte. Mivel a téli hónapok a munkájában hézagosabbak, minden évben elindul egy-két hónapra Ázsiába, ahol utazik, pihen s ha teheti meglátogat néhány teás vidéket.
Így lett az egyik teahunter-ünk. 2019 decemberben Sri Lankán járt, ahol sok keresés után talált egy kis, kézműves teakertet, hozott mintákat. Beszámolóját először a H2 előjegyzőink olvashatták a 2020 novemberi csomagban.

Teavadászat

„ Jó teákat találni mindig izgalmas kihívás. A már régről ismert kínai barátok tételei közt megtalálni a tökéletest vagy új termőterületek, új régiók esetleg új országok felé nyitni. Ott megtalálni az igazán gondos termelőket, egyaránt nagy elhivatottságot igényel. Az igazán magas minőségű teákat a következő tulajdonságok jellemzik: magas hegyekről, idős fákról származnak, organikusan termelik őket, továbbá a szüret és feldolgozás kézzel történik.

A jól körülhatárolható kritériumok mellett igazán fontos az a finomság, amivel a termelő a teához nyúl. Sok olyan tétellel találkoztunk már, ahol kiváló alapanyagból dolgoztak, mégsem sikerült kidomborítani a tea szépségeit. Ha a feldolgozás is sikeres, utána a következő felmerülő izgalom, hogy az adott áron a magyar és európai teás közönség nyitott lesz-e rá, hogy megkóstolja új teánkat. A fenti kihívások ismeretében, döntöttem úgy, hogy a téli hátizsákos utazásunkat teavadászattal kötöm össze, hátha sikerrel járok, és új országgal bővülhet a Zhao Zhou kínálata. Tibor vagyok, az én teahunter story-m Sri Lankán kezdődött.

 

 

 

Ceylon

Sri Lanka Indiától délre található szigetország, megközelítőleg 2/3-ad Magyarországnyi területtel. Kis méretének ellenére, domborzatilag meglehetősen változatos; lapos tengerpartok, part menti síkságok, füves puszták, a középső részen pedig hegységek, fennsíkok jellemzik.
Az ország teatermelésének története a brit gyarmatosítás idején kezdődött. A XIX. század közepére a gyarmat legnagyobb bevételi forrását jelentő kávéültetvények sorra pusztultak egy növényi betegség miatt. Így alternatív bevételi források után kutatva derült ki, hogy a tea meglehetősen jól érzi magát az ország magasabb régióiban.

A következő száz évben a brit befektetőknek köszönhetően több mint 200.000 hektár teaültetvény létesült, melyen megtermelt tea Sri Lankát a Föld egyik legnagyobb teatermelő országává tette. Mára a népesség csaknem 5%-a dolgozik a teaiparban, ahol meglehetősen magas napi kvóták mellett néhány dolláros fizetés jár egy munkásnak.
Ennek az iparszerű termelésnek az eredménye az a rengeteg CTC (crush, tear, curl – összetört tea) filteres termék, mely a teát világszerte elérhetővé tette.

Amikor 2019 őszén az utazást tervezve elolvastam a Sri Lankai teatermelés történetét, kissé megdöbbentett, hogy kézműves, minőségi termékeket sehol nem említettek. Azonban néhány nap kutatás után egy halvány reménysugár mégis került az égre.

Amba Tea Estate

A ködös hegyek közt meghúzódó Ella várostól indultunk tuk-tukkal, hogy meglátogassuk az ország első fenntartható teaültetvényét. 40 perc utazás vízmosta utakon, szubtrópusi erdők közt szerpentineken haladva végül elértük az Ambadandegama völgyet. Az itt található csaknem 50 hektáros ültetvény 1890-tol egészen az 1970-es évekig működött majd szebb időkre várva, elhagyatva állt egészen a 2000-es évek elejéig. Ekkor Sri Lankai kötődésű üzletemberek vásárolták meg a területet, olyan céllal, hogy a helyi közösséget támogató teaültetvényt hozzanak létre.

A termelés organikus módon történik, a teákat kézzel szüretelik, egyes tételeket teljesen kézzel dolgoznak fel. Sri Lanka hegyvidékének klímája annyira optimális a tea számára, hogy egész évben tudnak szüretelni, 12 hetente érik el a rügyek a megfelelő állapotot. Az ültetvényt pillangósvirágú fákkal árnyékolják, melyeknek további előnye, hogy nitrogénkötő baktériumaik révén növelik a talaj tápanyagtartalmát.
Alkalmanként egyes parcellákat erősen visszavágnak, így tudják megtartani a szürethez optimális sövényformát, ezután 6 hónap pihentetés következik. Sri Lankán egyedülálló az Amba üzleti modellje, a munkások napibére pedig megközelítőleg háromszorosa az iparágban dolgozókénak, valamint a bevétel 10%-a is az alkalmazottakat illeti.
További érdekesség, hogy az egyes tételek mindig egy adott munkás készíti, a szedéstől egészen a feldogozás végéig.
Csodás két napot töltöttünk el ezen a nyugodt helyen; kirándultunk a teaföldek közt, ködös hegycsúcsokról néztük a szivárványt, kedves emberekkel töltöttük a vacsorát, izgalmas teákat kóstoltunk. Az első teavadászatomat nagyon élveztem, igyekszem a következő években folytatni a felfedezést.

 

 

 

 

Választásunk

Magyarországra 2020 tavasszal érkeztek a minták, melyek közül két, kézzel készült teát és egy herba tisane-t válogattunk be a kínálatba.

– Slow-Withered Old bush Green

Idős fákról származó zöldtea, melyet a virágosság helyett a puer teáknál megfigyelhető mélység jellemez.  Ízében mogyorósság, illatában tök.

– TGOP

Szintén idős fákról származó alapanyagból készült fekete tea. Ízében érett paradicsom, édesburgonya, határozott illóolajosság, mely tonikos kesernyében cseng le. Chi-je lágy ugyanakkor éles.

– Citromnád

Reszelt citrushéjra emlékeztető illat, légiesség, parfümök. Utóízében rebarbarás fordulat. 

 

A teákról bővebben

A teák részletes bemutatását és a kóstolási jegyzeteket az alábbi linkeken találjátok.